Ha egy mindenki által szerethető filmet keresünk karácsonyra, amely kielégít kicsiket és nagyokat egyaránt, akkor meg is állhatunk. Pi kalandjaival megtaláltuk a számításainkat. A hajótörést szenvedő Pi Patel tengeri hánykolódása Richard Parker, a bengáli tigris társaságában ugyan nem fogja megváltani senki életét, de szedett-vetett mondanivalóját azért közel tökéletesen prezentálja a nagyközönség felé. Nagyjából mindent érint a film, amit csak lehet; család, szerelem, barátság, vallás, remény, erő, gonoszság, és még egy kis kikacsintást is megenged magának társadalmunk korlátozott befogadóképességének irányába. Persze megtette ezt már a kiugró sikerű könyv is, amely alapján Ang Lee adaptálhatta a mozivászon világára ezt a tényleg fantasztikus, meseszerű és mégis a racionalitás talaján mozgó történetet.

Nem is tette rosszul, és hálásak lehetünk a stúdiónak is, hogy bevállalta a magas költségvetésű projektet, mert ez is azokhoz a moziélményekhez tartozik, ami után valamit hazaviszünk magunkkal otthonunkba. Hogy mit, azt már az egyén beállítottsága válogatja. Akik kizárólag a látvány miatt járnak mozizni, azoknak is kötelező darab a Pi Élete. Óriásrobotok ugyan nem fognak élet-halál harcot vívni benne, de festményszerű, művészeti értékeket hordozó effektjei és operatőri beállításai után szem nem marad szárazon. Ennek ellensúlyaként a film narratívája, tehát maga a keretszerkezet picit botladozni látszik, de ez legyen a legkisebb baj.

Ítéletmondás

Szeretjük a filmet? Szeretjük.

Mennyire szeretjük?

Eléggé ahhoz, hogy benne legyen bármely zsűri év végi elszámolásában; de azért annyira nem, hogy ott az élre verekedje magát. Az nem is lenne az ő stílusa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.